Gopay számla használatának feltételei

Az elektronikus pénz kiadásának és a GoPay fizetési rendszerben való használatának szabályai Hatályosság kezdete: 2018.05.01.

Fogalmak meghatározása

  1. A GOPAY társaság alatt a Planá 67, 370 01 České Budějovice székhelyű, GOPAY s.r.o. értendő, cégazonosító száma: 260 467 68, a České Budějovicei Kerületi (megyei) Bíróság által vezetett cégjegyzék C szakaszában 11030 betétszám alatt nyilvántartva. Azonos jelentése van a „mi”, „minket”, „miénk” és hasonló fogalmaknak is, amelyek a jelen Szerződéses feltételekben használva vannak. A GOPAY társaság elektronikus pénzek intézete, amely a fizetési módokról szóló törvény 4. § értelmében elektronikus pénzt ad ki, és a GoPay Fizetési rendszert üzemelteti.
  2. Szerződés alatt a közöttünk és Ön között, az Elektronikus pénz jelen Szerződéses feltételek szerinti kiadására és használatára vonatkozó szerződés értendő.
  3. Szerződéses feltételek alatt ezeket a feltételeket kell érteni, amelyek a mi és Ön, mint Elektronikus pénz birtokosa között, az Elektronikus pénz kiadásáról és használatáról szóló Szerződés létrejöttét és megszűnését, valamint a szerződő felek kötelezettségeit szabályozzák. A Szerződéses feltételeket a GOPAY társaság adja ki.
  4. Díjtáblázat alatt az általunk kiadott, a GoPay fizetési rendszer üzemeltetésével kapcsolatos költségtáblázatot és díjszabást kell érteni.
  5. A fizetési műveletekről szóló törvény alatt a fizetési műveletekről szóló 370/2017 Sb. sz. cseh törvény értendő, hatályos szövege hangzásában, amely a Cseh Köztársaság területén érvényes.
  6. Ügyfél alatt az a természetes vagy jogi személy értendő, amely a GOPAY társaság által kiadott és a GoPay fizetési rendszerben nyilvántartott Elektronikus pénzt Szerződés alapján használja. Azonos jelentése van az „Ön”, „Önt”, „Öné” és hasonló fogalmaknak is, amelyek a jelen Szerződéses feltételekben használva vannak. Az ügyfél a fizetési műveletekről szóló törvény 1. § d) betűje értelmében birtokosa az elektronikus pénznek.
  7. Elektronikus pénz alatt a fizetési műveletekről szóló törvény 4. § 1. bek. értelmében az a pénzérték értendő, amely:

    • a GOPAY Társasággal szemben fennálló követelést képvisel,

    • elektronikusan vannak tárolva,

    • pénzeszközök ellenében, fizetési tranzakciók végrehajtása céljára van
      kiadva, és

    • a kiadótól (vagyis a GOPAY Társaság) eltérő személy kapja.

  8. Elektronikus pénz kiadása alatt az Ügyfél számára átutalt pénzeszközök, amelyek átvevője a GOPAY Társaság, az Elektronikus pénzért való cseréje értendő, az átutalt pénzeszközök névleges értékének megfelelő összegben. Az Elektronikus pénz, kiadása után az Ügyfél GoPay számlájára van jóváírva.

  9. Elektronikus pénzzel való fizetés alatt az értendő, hogy az egyes ügyfelek elektronikus pénzt használnak kölcsönös nem készpénzes fizetés céljából, az elektronikus pénz megfelelő összegének a fizető fél GoPay számlájáról történő levonása és a kedvezményezett GoPay számlájára történő jóváírása formájában.

  10. Az elektronikus pénz visszaváltása alatt az Elektronikus pénznek az Elektronikus pénz névértéknek megfelelő összegű bankjegyekre, érmékre vagy nem készpénzre, az Ügyfél kérelme alapján a GOPAY társaság által végrehajtott való visszaváltását kell érteni.

  11. GoPay fizetési rendszer alatt a GOPAY társaság softwar és rendszermegoldásainak összességét kell érteni, amely lehetővé tesz interneten keresztül vagy más elektronikus eszközzel való fizetést, leginkább:

    • Elektronikus pénzzel való fizetés,

    • Elektronikus pénzek kiadása

    • Elektronikus pénz visszaváltása.

  12. A GoPay számla alatt a GoPay fizetési rendszerben az Ügyfélhez rendelt olyan számlát kell érteni, amelyen az Ügyfél elektronikus pénze regisztrálásra és tárolásra kerül. A GoPay számla a fizetési műveletekről szóló törvény szerint fizetési eszköz.

  13. A biztonsági szabályok alatt a Cseh Köztársaság, az Európai Unió, a nemzetközi megállapodások, a kártya egyesületek és más banki vagy nem banki jogalanyok jogszabályainak összességét kell érteni, amelyek tevékenységünkre vonatkoznak és / vagy az Elektronikus pénz kibocsátását és felhasználását szabályozzák. A biztonsági szabályok egyebek mellett meghatározzák azoknak az áruknak, szolgáltatásoknak vagy tevékenységeknek a jegyzékét, amelyek értékesítése tilos, vagy amelyekre külön rendelkezések vagy előírások vonatkoznak (úgynevezett kockázati áruk). Az Ügyfél köteles betartani a Biztonsági szabályokat.

  14. Az AML szabályok szabályozzák a bűncselekményekből származó bevételek legalizálását és a terrorizmus finanszírozását megelőző folyamatokat. Az AML szabályok a bűncselekményekből származó bevételek legalizálása és a terrorizmus finanszírozása elleni egyes intézkedésekről szóló, módosított 253/2008.Sb. sz. törvényen alapulnak.

  15. A jelen magánszféra védelmi szabály (a továbbiakban: MSzV szabálya) szabályozza a személyes adatok feldolgozásához való hozzáférés módját, és biztosítja annak védelmét. A személyi adatok védelméről és némely törvény módosításáról szóló 101/2000 Sb. sz. cseh törvény (továbbiakban csak „SzAVT”) hatályos hangzása, és 2018. 5. 25. hatállyal az Európai Parlamentnek és Tanácsnak a személyes adatok feldolgozása során a természetes személyek védelméről és a 95/46/EK számú, az ezen adatok szabad mozgásáról szóló irányelv megszüntetéséről szóló 2016/679 számú rendeletének (továbbiakban csak „GDPR rendelet”) szerint járunk el.

Rólunk

  1. Rendelkezünk a Cseh Nemzeti Bank engedélyével a fizetési műveletekről szóló 370/2017. sz. cseh törvény értelmében vett Elektronikus pénzt kiadó intézmény működtetésre, és jogosultak vagyunk Elektronikus pénzt kibocsátani és Elektronikus pénzzel kapcsolatos fizetési szolgáltatásokat nyújtani. A Cseh Nemzeti Bank felügyeletének vagyunk alávetve.
  2. A GoPay fizetési rendszer üzemeltetője vagyunk.

A Szerződéses Feltételek hatásköre

  1. Jelen Szerződéses feltételek határozzák meg a GoPay számla megnyitásának, használatának és megszüntetésének feltételeit.
  2. Tudomásul veszi és elfogadja azt a tényt, hogy az Elektronikus pénz kibocsátására és a fizetési műveletek végrehajtására a Biztonsági szabályok az irányadók. A jelen Biztonsági szabályokat a GOPAY Társaság akaratától függetlenül folyamatosan fejlődnek, és egyebek között meghatározzák az Elektronikus pénz kibocsátásának és kezelésének szabályait. A jelen Szerződéses Feltételeket ezért a Szerződéses Feltételek felé rendelt Biztonsági szabályokkal összhangban kell értelmezni és megérteni.

GoPay számla megnyitása

  1. Ön és közöttünk a szerződés megkötésére akkor kerül sor, amikor a Regisztrációs űrlapban megadja a szükséges adatokat és jóváhagyja a jelen Szerződéses Feltételeket. Ebben a pillanatban felszólít minket, hogy haladéktalanul kezdjük el a Szerződés teljesítését, és GoPay számla lesz az Ön számára megnyitva.
  2. Jelen szerződés az Ön kérésére és meghatározatlan időre van megkötve.
  3. Az Ön és köztünk fennálló szerződéses viszonyra a jelen Szerződéses feltételeken kívül a Díjtáblázat az irányadó. A Szerződéses feltételek jóváhagyásával a Díjtáblázatot is jóváhagyja.
  4. Kérem, vegye tudomásul, hogy a GoPay számla megnyitásakor azonosító adatokat kérhetünk Öntől olyan terjedelemben, amely a GoPay számla kiválasztott ellenőrzési szintjének felel meg, miközben a GoPay számla egyes fiókfunkciói a kért azonosító adatok ellenőrzéséig korlátozva lehetnek.

GoPay számla használata

  1. A GoPay fizetési rendszer a GoPay számlák különböző szintjeit kínálja, amelyek általában az Ön által elvégzett azonosítási szint függvényében különböznek. A adott szint függvényében van meghatározva a GoPay számláról a naptári év folyamán küldött Elektronikus pénz maximális megengedett mennyisége és az adott naptári évre vonatkozásában az Elektronikus pénz visszaváltásának maximális mennyisége. A részletek a honlapunkon vannak feltüntetve. Amennyiben az engedélyezett határértékek túllépése következne be, az Ön azonosítását vagy további azonosító adatok vagy okmányok bemutatását kérhetjük. Amíg felszólításunk szerint végrehajtja személyének azonosítását, jogosultak vagyunk a jelen Szerződéses feltételek szerint eljárni.
  2. Amennyiben az Ön azonosítása nem a Biztonsági szabályoknak megfelelően valósul meg, csak egy GoPay számlája lehet megnyitva. Amennyiben a jelen Szerződéses Feltételek egy GoPay számláról beszélnek, és Önnek egynél több GoPay számlája van, a jelen Szerződéses Feltételek vonatkozásában ez alatt az összes GoPay számlát kell érteni.
  3. GoPay számla párhuzamosan, annak függvényében, hogy a GoPay számlára milyen pénzemben van Elektronikus pénz jóváírva, több pénznemben is lehet vezetve. Kérem, vegye tudomásul, hogy a GoPay számlára Elektronikus pénzt csak némely, általunk elfogadott pénznemben lehet jóváírni.
  4. A GoPay számláján az egyenleget rendszerint úgy növelheti, hogy Elektronikus pénzre átváltás céljából egyik banki számlánkra átutal vagy átutaltat pénzt.
  5. Azok a pénzeszközök, amelyeket az Ön GoPay számlája egyenlegének növelése céljából átutalásra bíztak és amelynek címzettje társaságunk kell hogy legyen, ránk bízással rendelkezésünkre vannak bocsátva és ezen pillanattól általunk elfogadottnak minősülnek, hacsak a pénzeszközök a törvény szerint már a fizetési megbízás beadásával nincsenek átvéve.
  6. Az Ön GoPay számláján lévő Elektronikus pénzt más Ügyfelek GoPay számlájának javára történő fizetésekre használhatja és ugyanakkor az Ön GoPay számláján rendelkezésre állóként nyilvántartott Elektronikus pénzt bármikor visszaválthatja.
  7. Kérem, vegye tudomásul, az Elektronikus pénz visszaváltására adott megbízás végrehajtása az adott utasítás átvételétől számított 5 napig tarthat.
  8. A GoPay számlán lévő Elektronikus pénz egyenlege bármikor rendelkezésére áll.
  9. Az Ön számláján az Elektronikus pénz egyenlege nem kamatozik.
  10. Tudomásul veszi, hogy a bankközi díjak szabályozására való tekintettel jogunk van késleltetni azoknak a tranzakcióknak a végrehajtását, amelyek vonatkozásában a pénzforgalmi szolgáltatóktól és más harmadik felektől a szükséges információk hiánya miatt nem tudunk információt adni a tranzakciós díjak elszámolásának részleteiről mindaddig, amíg azokat meg nem kapjuk.
  11. Az átutalt összegeket azonnal jóváírjuk az Ön GoPay számláján, de fenntartjuk a jogot, hogy ezeket az összegeket csak akkor bocsássuk az Ön rendelkezésére, amikor ezeket az összegeket ténylegesen megkapjuk a fizetési mód szolgáltatóitól. A GoPay számlájára jóváírt pénzeszközöket azonban ismét levonhatjuk a GoPay számlájáról, amennyibe az átutalt összegeket a megszokott határidőn belül nem kapjuk meg. Abban az esetben, ha ilyen megtörténik, az Ön GoPay számláján lévő egyenleget a meg nem kapott pénzeszközök összegével lecsökkentjük. Ha azonban a GoPay számlája egyenlege erre a célra nem elegendő, fenntartjuk a jogot, hogy a megfelelő összegű pénzeszközök megfizetését igényeljük.
  12. Abban az esetben, ha az Ön megszüntetett GoPay számlájára Elektronikus Pénzt átutalnak, az Ön GoPay számlája megújul, és az átutalt Elektronikus Pénzt erre jóvá lesz írva. Ilyen esetben jogunk van megkövetelni a GoPay számla aktiválását és az Ön azonosítását vagy további azonosító adatok vagy okmányok bemutatását kérhetjük.

Biztonsági intézkedések

  1. Fenntartjuk a jogot, hogy indoklás nélkül bármikor felszólítsuk Önt az azonosítás elvégzésére vagy a Biztonsági Szabályoknak megfelelően más azonosító adatok vagy dokumentumok benyújtását kérjük. Önnek kötelességi ilyen felszólításnak azonnal eleget tenni. Kérem vegye tudomásul azt is, hogy köteles megadni az azonosító adatait abban az esetben, ha a GoPay számlájával kapcsolatban a Betétbiztosítási Alaptól kártérítést kér, mégpedig a törvény által előírt mértékben és módon. Ezen kötelesség nem teljesítése esetén a Betétbiztosítási Alapból kártérítés kifizetését nem igényelheti. Önnek felelőssége továbbá, hogy megadja nekünk az azonosító adatait abban az esetben, ha a GoPay számláját szerencsejátékban való részvételre kívánja felhasználni, a szerencsejátékra vonatkozó előírások által meghatározott mértékben és módon. Amennyiben ezen kötelességét nem teljesíti, a GoPay számlát a szerencsejátékban való részvételre nem használhatja fel.
  2. Szigorúan tilos GoPay számlát használni dolgok eladásával, továbbértékesítésével vagy leszállításával, szolgáltatások nyújtásával vagy olyan tevékenységek működtetésével kapcsolatban, amelyekkel a kereskedést törvény tiltja. Legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint, folyamatosan vezetjük a törvényes előírások szerint tiltottnak minősített tevékenységek szemléltető listáját. Ezt a listát a Súgó centrumban találja meg [itt].
  3. Szigorúan tilos, a DOPAY társaság előzetes beleegyezése nélkül, a GoPay számlát használni olyan dolgok eladásával, továbbértékesítésével vagy leszállításával, szolgáltatások nyújtásával vagy olyan tevékenységek működtetésével kapcsolatban, amelyekkel a kereskedés általánosan kockázatosnak vagy veszélyesnek minősül. Kockázatosnak vagy veszélyesnek azok a tevékenységek minősülnek, amelyek olyan árukkal vagy árucikkekkel foglalkoznak, amelyeket bűncselekmények elkövetésével összefüggésben használnak fel, ideértve a csalást, a terrorizmust stb., vagy amelyek magas szintű pénzügyi kockázattal járnak, vagy amelyekre speciális szabályozási intézkedések vonatkoznak, vagy amelyeket lakosság bizonyos csoportja által obszcénnek, erkölcstelennek vagy sértőnek tekinthetők. Legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint, folyamatosan vezetjük a kockázatos vagy veszélyes tevékenységek szemléltető listáját. Ezt a listát a Súgó centrumban találja meg [itt].
  4. Ha kétségei vannak arról, hogy vállalkozása a fenti kategóriák valamelyikébe tartozik-e, vegye fel a kapcsolatot az üzemeltetési osztályunkkal.
  5. Fenntartjuk a jogot, hogy indokolt esetben bizonyos tevékenységek esetén kivítelt adjunk a kockázati vagy veszélyes kategóriák alól, feltéve, hogy a vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak való megfelelés mindig biztosított.
  6. Ha Ön előzetes beleegyezésünk nélkül végrehajt vagy megpróbál végrehajtani bármilyen olyan tranzakciót, amellyel megsérti a Szerződéses Feltételekben meghatározott szabályokat, vagy ha ilyen tranzakciók végrehajtását lehetővé tesz, fenntartjuk a jogot, hogy:
    • a tranzakciót ne hajtsuk végre vagy sztornírozzuk; és /vagy
    • az Ön GoPay számlájának letiltása vagy megszüntetése; és/vagy
    • a tranzakciót a rendőri szervnek, más illetékes szervnek (pl.: CsK Pénzügyminisztériuma) vagy az illetékes szerződő partnernek jelenteni.
  7. Fenntartjuk a jogot, hogy az egyes tranzakciók esetében tranzakciós vagy mennyiségi határértéket határozzunk meg.
  8. Az a tény, hogy valamilyen személy GoPay fizetési rendszeren keresztül fogad fizetéseket, nem jelenti azt, hogy ez a személy a vonatkozó jogi előírásokkal összhangban szállít árut vagy nyújt szolgáltatásokat, és hogy tevékenysége törvényes.
  9. Az Ön GoPay számlájával kapcsolatban fizetési eszközöket (mint pl.: banki számlák, bankkártyák) csak akkor használhat, ha ezeknek a fizetési eszközöknek jogosult tulajdonosa vagy birtokosa és ezek a fizetési eszközök az Ön nevén vannak vezetve.
  10. A jelen Szerződéses Feltételek jóváhagyásával kijelenti és garantálja, hogy nem politikailag exponált személy a bűncselekményekből származó bevételek legalizálása és terrorizmus finanszírozása elleni 253/2008 Sb. sz. cseh törvény hatályos szövege hangzásának értelmében és nem olyan személy, amely az Elektronikus pénz birtoklásának és kezelésének lehetőségéből ki van zárva. Ellenkező esetben Ön köteles kapcsolatba lépni velünk, hogy közösen leellenőrizzük, milyen feltételek mellett lenne esetleg jogosult a GoPay fizetési rendszert használni.

Tartalék

  1. Fenntartjuk a jogot, hogy az Ön GoPay számláján tartalékot határozzunk meg.
  2. A tartalék mértékét bármikor, kizárólagos döntéssel határozhatjuk meg, mégpedig konkrét összegben, a GoPay számlán a bizonyos előző időszakban jóváírt Elektronikus pénz összegének százalékában, esetleg a két nevezett módszer kombinálásával. Az Ön GoPay számláján a tartalék meghatározásáról mindig értesíteni fogjuk, ugyanúgy, mint ennek jövőbeni bármilyen módosításáról vagy megszüntetéséről, amennyiben kizárólagos jogosultságunk alapján ilyen döntést meghozunk.
  3. A tartalék az Önnel szemben bármilyen harmadik személy részéről esetleg felmerülő követelés, esetleg a mi követelésünk biztosítására szolgál. A tartalék azt jelenti, hogy az Ön GoPay számláján lévő Elektronikus pénz egy bizonyos részét nem használhatja fel Elektronikus pénzzel való fizetésre vagy más célra, az Elektronikus pénz visszaváltását is beleértve. Ezzel nincs érintve az Ön, a fizetési műveletekről szóló törvény 194. § 1. bek. szerinti joga. A tartalék jelen pont szerinti meghatározását a GoPay számláján az első fizetési tranzakció felvitelével, miután részünkről ez a jogosultság jóvá lett hagyva.
  4. Fenntartjuk a jogot, hogy megköveteljük Öntől a GoPay számláján lévő Elektronikus pénz egyenlegének növelését, hogy így teljesítse a tartalék meghatározásával kapcsolatos követelményünket.
  5. Abban az esetben, ha Önnel szemben vagy Önnel kapcsolatban fizetésképtelenségi eljárás vagy olyan eljárás indul, amelynek során az Önt vagy Önnel kapcsolatban álló személyeket vagyonát lefoglalják vagy vagyonát lefoglalás fenyegeti, amelyekkel kapcsolatban nekünk bármilyen kárunk vagy egyéb hátrányunk keletkezhet, Ön köteles a tartalék összegének megfelelő kockázati díjat fizetni nekünk, amely csak a kockázati díj megfizetésére lesz felhasználva. Az előmondat szerinti eljárás elindításáról köteles minket haladéktalanul értesíteni. Amint nyilvános forrásokból vagy a hatóságokkal való kapcsolattartásból tudomást szerezünk az ilyen eljárások lehetséges létezéséről, jogunk van az ilyen eljárást megindítottnak tartani. Amennyiben minden velünk szemben fennálló kötelezettségét teljesíti, és ugyanakkor nem áll fenn ésszerű kockázata annak, hogy szerződéses viszonyunkkal kapcsolatban jövőbeni kötelezettsége keletkezzen cégünk felé, a tartalék összegével megegyező összeget kötelesek vagyunk Önnek visszatéríteni. Amennyiben nem áll fenn ésszerű kockázata annak, hogy szerződéses viszonyunkkal kapcsolatban jövőbeni kötelezettsége keletkezzen cégünk felé, a velünk szemben fennálló ki nem egyenlített kötelezettségek összegével csökkentett tartalék összegét kötelesek vagyunk Önnek visszatéríteni.

A szolgáltatások elérhetőségének korlátozása

  1. A fizetési módok terjedelme és elérhetősége az Ön GoPay számláján nem garantált, hacsak kimondottan nem állapodnak meg másképpen.
  2. Tudomásul veszi, hogy az egyes fizetési módok szolgáltatói (leginkább a bankkártyákon keresztül nyújtott fizetési szolgáltatások esetében) jogosultak bármikor megkövetelni, hogy az Ön GoPay számlájával kapcsolatban megszüntessük az ilyen fizetési szolgáltatás nyújtását. Ilyen esetben kötelesek vagyunk a szolgáltatás nyújtását haladéktalanul megszakítani, miközben ezzel a jogosultsággal egyetért és ezt megértette.
  3. Indokolt esetekben jogosultak vagyunk a szolgáltatás nyújtását azonnal hatállyal befejezni, megszakítani vagy szükséges terjedelemben korlátozni vagy az Ön GoPay számláját zárolni. Ez leginkább abban az esetben érvényes, ha törvényellenes cselekvést gyanítunk, leginkább GoPay számlájának a Szerződéses feltételekkel ellentétes módon való használata, GoPay számlájának nem hitelesített használata vagy a Biztonsági szabályok megsértése esetében. GoPay számlája feloldásának vagy a szolgáltatás megújításának feltétele a fent lert hiányosságok elhárítása.
  4. Amennyiben Ön és a GOPAY társaság írásban nem állapodnak meg másképpen, jogosultak vagyunk a módosításhoz, karbantartáshoz vagy javításhoz feltétlenül szükséges időre megszakítani vagy korlátozni a GoPay fizetési rendszer elérhetőségét, amelynek elérhetősége a szolgáltatások nyújtásának feltétele. Ilyen esetben kötelesek vagyunk informálni Önt a szolgáltatás nyújtás megszakításának vagy korlátozásának okáról és időtartamáról. A szolgáltatások nyújtásának jelen bekezdés szerinti megszakítása vagy korlátozása nem minősül a szerződéses kötelezettségek megszegésének és a szerződő felek bármilyen további kötelességeire nincs hatással.
  5. A Szerződéses feltételek szerinti intézkedések bevezetéséről és ennek okáról értesíteni fogjuk Önt, hacsak nincs másképpen meghatározva.
  6. Tudomásul veszi és egyetért azzal, hogy a Szerződéses feltételek jelen cikkelye szerinti bármilyen jogosultságunk gyakorlása nem jogosítja fel Önt bármilyen kártérítésre vagy kártalanításra.

GoPay számla megszüntetése

  1. Jogosultak vagyunk a Szerződést bármikor felmondással megszüntetni azzal, hogy a felmondás kézbesítése alapján, a szerződéses viszony a 2 hónapos felmondási idő elteltével szűnik meg, hacsak a felmondásban nem határozzuk meg a szerződés megszűnésének későbbi időpontját. Az Ön GoPay számláján lévő Elektronikus pénz egyenlegének elszámolása minden esetben garantált.
  2. Fenntartjuk a jogot, hogy az Önnel megkötött Szerződéstől azonnal hatállyal elálljunk, amennyiben a jelen Szerződéses Feltételeket rendkívül súlyos módon vagy ismételten megsérti.
  3. Fenntartjuk a jogot arra is, hogy az Önnel megkötött Szerződéstől azonnali hatállyal elálljunk, indok nélkül, a Szerződés megkötésétől számított három hónapon belül, amennyiben ezt a törvény vagy más jogi előírás nem zárja ki.
  4. GoPay számláját indoklás nélkül megszüntetheti s ezzel a Szerződést felmondhatja, amennyiben velünk szemben minden kötelezettségét kiegyenlítette. A Szerzőséd felmondásával minden velünk szemben fennálló kötelezettsége automatikusan esedékessé válik. Amennyiben a felmondás benyújtásának feltételei teljesítve vannak, a szerződéses viszony a GoPay fizetési rendszerben a GoPay számla megszüntetésére irányuló megbízás felvitelével megszűnik. Tudomásul veszi, hogy a GoPay számla megszüntetésének más módja nem lesz elfogadva, hacsak a vonatkozó jogszabály kimondottan másként nem rendelkezik.
  5. A GoPay számla megszüntetésére vonatkozó utasítás felvitelével utasít minket az Elektronikus pénz visszaváltására, a GoPay számlán lévő egyenleg terjedelmében, az alábbi feltételekkel:
    • a rendelkezésre álló és minimális egyenleg azonnal vissza van váltva,
    • az Elektronikus pénz egyenlegének az átutalt pénzösszegek azon összegével megegyező része, amelyet még nem kaptunk meg és nem áll rendelkezésre, csak akkor váltható vissza, amikor ezeket az összegeket bankszámlánkra megkapjuk,
    • egyéb esetekben, amikor a GoPay számlán lévő Elektronikus pénz bizonyos összege nem áll rendelkezésre a jelen Szerződéses Feltételek vagy a jogszabályi előírások alapján, az Elektronikus pénzt Visszaváltják, közvetlenül azután, hogy az ok, amely miatt ilyen összeg elérhetetlenné vált, megszűnik.
  6. Ha Ön fogyasztó (azaz olyan természetes személy, aki nem a Szerződés megkötése és teljesítése során nem üzleti vagy egyéb vállalkozói tevékenysége vagy szakmája önálló teljesítése keretében jár el), joga van a Szerződést indoklás nélkül és szerződéses kötbér nélkül elállni a Szerződés megkötésétől számított 14 napon belül, feltéve, hogy a Szerződés teljesítése még nem következett be. Az elállást a felek kölcsönös kommunikációjának a jelen Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételeivel összhangban kell végrehajtani. Ha eláll a Szerződéstől, köteles haladéktalanul megfizetni nekünk az addig ténylegesen nyújtott szolgáltatások Díjtáblázat szerinti ellenértékét.

A mi felelősségünk és kötelességeink

  1. Nem felelünk olyan kárért, amely a jelszó vagy más az Ön GoPay számlájához való hozzáférést lehetővé tevő adat elvesztésének következtében Önnek keletkezik.
  2. Ugyanúgy nem felelünk olyan kárért, amely az Elektronikus pénz tévedésből végrehajtott kifizetése vagy Öntől csalással vagy más rosszindulatú szándékkal kicsábított fizetés következtében Önnek keletkezik.
  3. Kötelesek vagyunk archiválni minden, a fizetési tranzakció végrehajtását dokumentáló dokumentumot és bizonylatot, minimálisan a tranzakció megvalósulásának napjától számított öt évig.
  4. Jogosultak vagyunk arra, hogy a nyújtott szolgáltatások minőségének javítása érdekében, a GoPay fizetési rendszer szolgáltatásainak rendszerszintű, technológiai, biztonsági és egyéb minőségi fejlesztéseit elvégezzük, összhangban az adott terület technológiai fejlődésével.
  5. Tudomásul veszi, hogy kötelesek vagyunk rendszerszintű, technológiai, biztonsági vagy egyéb minőségi fejlesztéseket végrehajtani a GoPay fizetési rendszer szolgáltatásaiban, amennyiben a törvényből vagy a fizetési mód szolgáltatóival kötött szerződéses kötelezettségekből eredően (beleértve a fizetési kártyát is), vagy a GoPay fizetési rendszer szolgáltatásainak nyújtásával kapcsolatban szerződésben vállalt kötelezettségek alapján kötelesek vagyunk ilyen javításokat végrehajtani.
  6. Abban az esetben, ha erre jogosult személy vagy erre jogosult szerv arra utasít minket, hogy adóssága vagy más jogi kötelezettsége teljesítése érdekében (leginkább végrehajtáskor vagy más hasonló eljárásban) utaljuk át vagy vezessük át az Ön pénzét, amelynek átvétele ellenében Elektronikus pénzt állítottunk ki. ), egy ilyen utasítás kézbesítése az Ön, az Elektronikus pénz visszaváltására vonatkozó kérelmének minősül, a jelen rendeletben meghatározott mértékben, és az Ön velünk szembeni követelése ezzel esedékessé válik. Beleegyezését adja, hogy ilyen esetben az Ön pénzeszközeinek átutalása vagy átvezetése az ilyen jogosult személy vagy hatóság utasításainak megfelelően megtörténjen. A pénzeszközöknek a jogosult személy vagy jogosult szerv utasításának megfelelő átutalásával vagy átvezetésével, Önnel szemben mentesülünk kötelezettségünk alól, az így kifizetett telesítés mértékéig.

A mi felelősségünk és kötelességeink

  1. Nem felelünk olyan kárért, amely a jelszó vagy más az Ön GoPay számlájához való hozzáférést lehetővé tevő adat elvesztésének következtében Önnek keletkezik.
  2. Ha úgy találja, hogy jelszavát elárulták, vagy hogy annak illetéktelen személyek általi nyilvánosságra hozatala valódi veszélyt jelent, erről azonnal értesítsen minket és egyidejűleg változtassa meg jelszavát.
  3. Szintén haladéktalanul értesítsen minket minden olyan tényről, amely jogellenes vagy más kötelességszegés gyanúját kelti, vagy amely a GoPay fizetési rendszer helytelen viselkedésének vagy bármilyen hiba gyanúját kelti.
  4. Ön felelős az alábbiak következtében elszenvedett károkért:
    • Az Ön által hibásan felvitt e megbízás alapján általunk teljesített kifizetések,
    • az Ön GoPay számlájához Önhöz hasonlóan bejelentett, de Öntől különböző személy által benyújtott fizetés.
      • Akkor mentesül a felelősség alól, ha bebizonyítja, hogy a GoPay számlájához tartozó hozzáférési adatok illetéktelen személy számára a mi hibánkból lettek hozzáférhetők.
  5. Felelősséggel tartozik azokért a károkért is, amelyek annak ellenére keletkeztek, hogy a hibás vagy veszélyeztető állapotot megfelelő intézkedések időbeni alkalmazásával megelőzhette vagy megakadályozhatta volna, leginkább azáltal, hogy nem értesített minket időben a jelen Szerződéses Feltételek alapján.
  6. Ha megváltoznak a személyes vagy azonosító adatai, vagy megváltozik a tulajdonosi vagy vezető szerkezeti felépítése, Ön köteles frissíteni személyes vagy azonosító adatait vagy a GoPay számla tulajdonjogi vagy vezető szerkezeti felépítésére vonatkozó adatait. Ha a GoPay számlája nem teszi lehetővé személyes vagy azonosító adatainak vagy a tulajdonosi vagy vezetői szerkezeti felépítésére vonatkozó adatok frissítését, akkor köteles tájékoztatni minket ezen adatok változásáról azzal, hogy később biztosítjuk az adatok frissítését. Nem vállalunk felelősséget semmilyen kárért, amelyet esetleg az okoz, hogy személyes vagy azonosító adatait nem voltak időben vagy rendszeresen frissítve. Adatait, amelyek tárolunk, GoPay számlájának környezetéből tudja kezelni.
  7. Amennyiben az Ön GoPay számláján nincs a fizetési tranzakció törlése vagy nem teljesítése miatt visszafizetendő eszközök levonásához elegendő egyenleg, vagy amelyeket a GoPay számlájáról a jelen Szerződéses Feltételek alapján vagy bármely más jogszerű okból le kellene vonni, Ön köteles a GoPay számlája egyenlegét ennek megfelelően növelni. Amennyiben azonban felszólításunk ellenére ezen kötelességét nem teljesíti, ez a Szerződéses feltételek megsértésének minősül. Jogosultak vagyunk felszólítani Önt ezen kötelezettségnek teljesítésére, és ha szükséges, megtenni minden intézkedést e kötelezettség teljesítésének érvényesítése érdekében, ideértve a behajtási ügynökséget vagy az adott követelés bíróság előtti érvényesítése céljából a törvényes képviselőt. Ugyanakkor jogosultak vagyunk Öntől megkövetelni azokat a költségeket, amelyek kötelezettségének nem teljesítése kapcsán bizonyíthatóan felmerültek.
  8. Ha az alkalmazás programfelületét vagy a GoPay fizetési rendszer egyéb technikai felületeit használja, köteles a műszaki szabályok és utasítások szerint eljárni, és ezeket betartani, beleértve azok folyamatos változásait is, amelyeket időről időre elvégezhetünk. Amennyiben ezeket a szabályokat vagy utasításokat megszegi, felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amely a szabályok megsértésével kapcsolatban keletkezett.
  9. Köteles megtérítenie nekünk minden kárt, amely az Ön törvényellenes viselkedésével kapcsolatban keletkezett. Ezzel egyidejűleg tudomásul veszi, hogy ez a kár szerződéses bírságok vagy egyéb szankciók formájában is előfordulhat, amelyeket szerződésünk vagy jogi előírás alapján kötelesek megfizetni az Ön törvényellenes viselkedésével kapcsolatban (pl. Kártyatársaságok, a Cseh Nemzeti Bank vagy más közigazgatási szervek által kiszabott bírságok). A kétségek kizárása érdekében, törvényellenes cselekvésnek a jelen Szerződéses Feltételek, a Biztonsági Szabályok vagy bármely más irányadó feltétel megsértése minősül. Ebben az összefüggésben figyelmeztetnünk kell, hogy a Szerződési Feltételek jelen bekezdése szerinti kár elérheti a több százezer euró összeget.

Reklamáció

  1. A GoPay fizetési rendszerben helytelenül végrehajtott Elektronikus pénzzel való fizetést vagy rendkívüli eseményt Ön jogosult reklamálni, mégpedig a reklamáció tárgyát képező eseménytől számított 3 hónapon belül.
  2. A reklamáció benyújtásához küldje el a GoPay fizetési rendszer környezetében vagy e-mail címünkre a vonatkozó bejelentést, hogy az eljárás elindulhasson reklamace-klienti@gopay.cz.
  3. A reklamáció beérkezését követően vizsgálatot folytatunk annak indokoltságának megállapítása érdekében. A reklamáció beérkezésétől számított 15 munkanapon belül kötelesek vagyunk tájékoztatni Önt a vizsgálat eredményeiről és a panasszal kapcsolatos állásfoglalásunkról. Akaratunktól független akadályok esetén ez az időtartam a fizetési műveletekről szóló törvény 258. § (2) bekezdésével összhangban 35 munkanapra meghosszabbodik.
  4. Indokolt reklamáció esetén kötelesek vagyunk korrekciós intézkedéseket hozni és végrehajtani.
  5. Jogunkban áll korlátozni a reklamációval érintett fizetési tranzakció összegével való rendelkezését, az adott reklamáció elbírálásáig. Jogosultak vagyunk az összeget a szerződéses partnerünkkel szemben fennálló bármely kötelezettségünk teljesítésére felhasználni, ha az egyes fizetési módok szolgáltatóinak szerződéses feltételei szerint, amelyeken keresztül a fizetési műveletet végrehajtjuk, kötelesek vagyunk a reklamációval érintett az összeget visszafizetni. Fizetési tranzakcióval kapcsolatos reklamáció esetén köteles kérésünkre öt munkanapon belül megadni minden releváns információt és dokumentumot, leginkább az ilyen tranzakcióhoz kapcsolódó elektronikus vagy egyéb kommunikációk nyilvántartását, beleértve az Önök ilyen fizetési tranzakcióval kapcsolatos véleményét is.
  6. Az Elektronikus pénzzel tévesen végrehajtott fizetés összegéből nem jogosult kamatra.

Illetékek

  1. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a GoPay fizetési rendszeren belül kínált szolgáltatások, beleértve az Elektronikus pénz kezelését is, a Díjtáblázat szerinti díjazás alá tartozhatnak, és ezeket a díjakat Ön köteles megfizetni.
  2. Díjtáblázatot a GoPay fizetési rendszer üzemeltetésével kapcsolatos költségek és illetékek szabályozása céljából adjuk ki. A Díjtáblázatot jogosultak vagyunk egyoldalúan módosítani, miközben Ön ezzel a jogosultsággal egyetért. A Díjtáblázat módosítására ugyan azok a szabályok vonatkoznak mint a jelen Szerződéses feltételekre.
  3. A Díjtáblázat mindenkori érvényes szövege honlapunkon van közzétéve.
  4. A jelen Szerződéses feltételek jóváhagyásával utasít minket, hogy a Díjtáblázat szerinti költségtérítéseket és illetékeket az Ön GoPay számlájáról levonjuk. Amennyiben a GoPay számláján lévő egyenleg nem elegendő a Díjtáblázat szerinti költségtérítés vagy illeték levonására, akkor ezt a költségtérítést vagy illetéket felszólításunk alapján köteles megfizetni.
  5. Az Elektronikus pénz visszaváltása csak abban az esetben illetékköteles, ha a visszaváltást a Szerződés szerinti jogviszony megszűnésének időpontja előtt, vagy ezen időponttól számított több mint 1 év elteltével kéri.
  6. Olyan új fizetési mód bevezetése esetén, amely nem szerepel a jelenleg hatályos Díjtáblázatban, az Elektronikus pénz ezen fizetési móddal történő kibocsátásának díjait a fizetési mód első használatával jóváhagyja, feltéve, hogy ezekkel a díjakkal előre megismerkedett.
  7. A GoPay fizetési kapun keresztül történő fizetés esetén az Elektronikus Pénz bevételezésének díját az Ügyfél fizeti, aki az átutalt összeg végső címzettje.
  8. Abban az esetben, ha GoPay számláját előzetes beleegyezésünk nélkül kereskedelmi célokra használja, vagy ha megváltoztatja tevékenységének tárgyát és / vagy a kínált választékot, akkor jogunk van azonnal alkalmazni Önre azokat az illetékeket, amelyek általában az adott tevékenységre és / vagy kínálatra vonatkoznak. Jogosultak vagyunk visszamenőlegesen felszámítani az eredetileg alkalmazott díjak és az újonnan alkalmazott díjak közötti különbözetet arra az időszakra, amely alatt a kérdéses tevékenységet folytatta és / vagy az adott választékot kínálta anélkül, hogy előzetesen kikérte volna belegyezésünket. Az így felszámított illeték különbözetet köteles megfizetni.
  9. Abban az esetben, ha a GoPay számláján lévő egyenleg nem elegendő valamelyik illeték megfizetésére, a Díjtáblázatban meghatározott illeték megszűnik, és helyette azonos összegű kötbér kerül felszámolásra.
  10. Az esetleges egyedi megállapodás elsőbbséget élvez a Díjtáblázat általános szabályaival szemben.
  11. Fenntartjuk a jogot, hogy a Díjtáblázatban felsorolt illetékekre kedvezményt adjunk. A kedvezmény a kedvezményről szóló értesítésben meghatározott időpontban lép hatályba.

Kölcsönös kommunikáció

  1. A kölcsönös kommunikáció köztünk és Ön között cseh nyelven zajlik azzal, hogy Ön velünk angol nyelven is kommunikálni. A felek utólag megállapodhatnak abban, hogy a kommunikáció más nyelven is folyhat.
  2. A jelen Megállapodáshoz kapcsolódó értesítéseket és levelezést elektronikus úton fogjuk egymásnak elküldeni a kapcsolattartó e-mail címeinkre, miközben a kommunikáció ezen módját mindkét fél kielégítőnek, megbízhatónak és hatékonynak tartja. Csak abban az esetben, ha a kényszerítő törvény megköveteli az értesítés vagy más dokumentum postai úton vagy más hasonló módon történő kézbesítését, fogunk egymással ilyen módon kommunikálni.
  3. Kapcsolattartási e-mail címe az Ön, a GoPay fizetési rendszer regisztrált elsődleges e-mail címe. Ön felel azért, hogy az elsődleges e-mail címe a szerződéses kapcsolat fennállásának egész időtartama alatt működőképes legyen, és hogy elektronikus posta küldhető legyen rá. Kapcsolattartási e-mail címünk a weboldalunkon közzétett e-mail cím, hacsak konkrét esetben nem jelölünk meg egy másik konkrét kapcsolattartási e-mail címet. Nem vállalnunk semmilyen felelősséget azokban az esetekben, amikor elsődleges e-mail címe nem működőképes, vagy ha nem ellenőrzi rendszeresen a beérkezett e-mail üzeneteket, és nem válaszol, vagy más módon nem reagál időben.
  4. Fenntartjuk a jogot, hogy operatív vagy promóciós jellegű értesítéseket küldjünk Önnek, belső kommunikáció formájában a GoPay fizetési rendszerben vagy e-mailben, és ezzel egyidejűleg fenntartjuk a jogot, hogy megköveteljük, hogy ezekben az ügyekben ugyanabban a formában kommunikáljon velünk. Ön tudomásul veszi és beegyezését adja ahhoz is, hogy időnként információkat küldjünk a GoPay fizetési rendszerről, az újonnan nyújtott szolgáltatásokról, információkat az újításokról, valamint ajánlásokat vagy tippeket a GoPay fizetési rendszer és más általunk működtetett szolgáltatások használatával kapcsolatban, valamint az üzleti partnereink által kínált ajánlatokról vagy szolgáltatásokról tippeket és információkat is. A GoPay számlája beállításaiban megadhatja a megfelelő beállításokat arra vonatkozóan, hogy érdeklik-e az ilyen információk vagy kommunikáció.
  5. Ön egyetért azzal, hogy tájékoztató üzeneteket kapjon a GoPay számlájának állapotáról, a GoPay számláján megvalósult mozgásokról, valamint a GoPay fizetési rendszer újdonságairól. A GoPay számla beállításainak megváltoztatásával lehetősége van leiratkozni az ilyen üzenetek címlistájáról.
  6. Abban az esetben, ha a törvény kötelezővé teszi számunkra bizonyos információk tartós adathordozón történő megadását, akkor ezt a kötelezettségünket úgy teljesítjük, hogy ezeket az információkat weboldalunkon állandó jelleggel közzétesszük, vagy elektronikus úton, pdf formátumban a kapcsolattartási e-mail címre küldjük el Önnek.

Titoktartás

  1. Ön kötelezi magát, hogy beleegyezésünk nélkül vagy jogalap nélkül nem ad át és nem tesz hozzáférhetővé harmadik felek számára információkat a megállapodott üzleti és szerződéses feltételekről, valamint üzleti tevékenységünkre, üzleti vagy technológiai eljárásainkra és know-how-jára vonatkozó egyéb információkat, amennyiben ezeket szerződéses kötelességei folyamán megszerzi, leginkább a GoPay fizetési rendszer vagy annak meghatározott részeinek integrációs folyamatáról és biztonsági mechanizmusairól.
  2. Kötelezi magát továbbá, hogy megakadályozza a GoPay fizetési rendszer szoftverének harmadik felek számára történő hozzáférhetővé tételét.
  3. A jelen cikkben meghatározott kötelezettségei a velünk fennálló szerződéses viszony megszűnése után is érvényben maradnak.
  4. Kötelezzük magunkat, hogy az Ön beleegyezése nélkül vagy jogalap nélkül nem adunk át és nem teszünk hozzáférhetővé harmadik felek számára információkat a megállapodott üzleti és szerződéses feltételekről, valamint az Ön üzleti tevékenységére vonatkozó egyéb információkat, amennyiben ezeket szerződéses kötelességei folyamán ezekre szert teszünk. Jogosultak vagyunk azonban ezeket az információkat, valamint az Öntől kapott egyéb adatokat és anyagokat harmadik félnek továbbítani, amennyiben valamelyik fizetési mód üzemeltetőjével kötött szerződésben erre kötelezettséget vállaltunk, és ha ez a harmadik fél szintén köteles a velünk kötött szerződés szerinti titoktartásra. A jelen rendelkezés szerinti kötelezettségünk az Önnel fennálló szerződéses viszony megszűnése után is érvényben marad.
  5. Jelen cikkely rendelkezései nincsenek hatással közhatalom szerveivel szemben a törvény vagy más jogi előírás alapján fennálló bejelentési vagy tájékoztatási kötelezettségek teljesítésére.

Szerződéses feltételek módosítása

  1. Jogunk van a jelen Szerződéses Feltételeket egyoldalúan módosítani, a jelen cikkelyben meghatározott szabályok és feltételek szerint. Önök ezzel a jogosultsággal egyetértenek.
  2. Ha megváltoztatjuk a Szerződéses Feltételeket, kötelesek vagyunk legalább két hónappal korábban értesíteni Önt erről a változásról jelentés formájában, amely tartalmazza az új Szerződéses Feltételek linkjét, ahonnan ezeket elektronikus formában kinyomtathatja vagy elmentheti.
  3. Ha Ön nem kisvállalkozás vagy fogyasztó, akkor a Szerződéses Feltételek változásának és ugyancsak a Díjtáblázat változásának bejelentési határideje tizennégy napra rövidül.
  4. Önnek jogában áll felmondani a Szerződést a Szerződéses Feltételek változásának hatálybalépése előtt, ingyenesen és azonnali hatállyal. Ha a meghatározott határidőn belül nem mondja fel a Szerződést, akkor úgy kell tekinteni, hogy beleegyezik abba, hogy a Szerződésre hatálybalépésük napjától kezdve ezen új Szerződéses Feltételek az irányadók.
  5. A Szerződéses feltételek elektronikus formában vannak kiadva és web oldalainkon érhetők el.
  6. A Szerződéses feltételek módosításának oka egy vagy több lehet, a lentebb felsorolt közül:
    • megváltozik az általánosan kötelező jogi szabályozás, amely olyan jogokat vagy kötelezettségeket ró ránk vagy Önre, amelyek ellentétesek a jelen Feltételekkel, vagy ezeket a jogokat vagy kötelezettségeket a jelen Szerződéses Feltételek részévé kell tenni. Az általánosan kötelező jogszabályok ilyen változásának minősül leginkább a jogszabályok változása a bűncselekményből származó bevételek legalizálása elleni intézkedések területén,
    • a GoPay fizetési rendszer műszaki színvonalának szükséges javítása, ideértve annak visszaélésekkel szembeni biztonságának javítását is, a felhasználói komfort növelése vagy a GoPay fizetési rendszer hibáinak és hiányosságainak szükséges megszüntetése a Szerződéses feltételek módosítását követeli meg,
    • a GoPay fizetési rendszerben a hozzáférési jelszó és egyéb kódok vagy információk védelmének szükségessége megköveteli a Szerződéses feltételek módosítását,
    • a GoPay fizetési rendszer működése vagy az elektronikus fizetési eszközök használata szempontjából új kockázata előfordulása vagy terjedése (pl. pénzügyi vagy számítógépes bűnözés új formái),
    • jelentős változás a pénzügyi szolgáltatások piacán vagy az elektronikus pénz kibocsátásának vagy felhasználásának területén.

Záró rendelkezések

  1. A Szerződés abban a nyelvi változatban jön létre, amelyet a GoPay fizetési rendszer környezetében választott, míg a Szerződés cseh nyelvű változata az Ön számára mindig elérhető lesz. A megállapodás cseh nyelvű változata és a megállapodás másik nyelvi változata közötti ellentmondás esetén mindig a cseh nyelvű változat az irányadó. A szerződést a megkötés után archiváljuk. A Szerződés időtartama alatt Önnek jogában áll megkapni tőlünk a Szerződés tartalmát és egyéb információkat a fizetési műveletekről szóló törvény 134 –139.§ esetleg más jogszabályok alapján.
  2. A szerződésre a cseh jog, és indokolt esetben a pénzügyi szolgáltatási szerződés módosítása is vonatkozik, a 89/2012. Sb. sz. cseh törvény, Polgári Törvénykönyv, 1841. és a kapcsolódó § rendelkezései értelmébe, (a fogyasztók vonatkozásában), esetleg olyan jogszabályok, amelyek később a Polgári Törvénykönyv ezen rendelkezéseit felváltják, a fizetési műveletekről szóló törvénynek megfelelően és figyelembe véve a bűncselekményből származó bevétel legalizálása elleni intézkedésekre vonatkozó, módosított jogszabályokat. Jelen Szerződés rendelkezései és a törvény kényszerítő rendelkezései közötti ellentmondás esetén a törvény kényszerítő rendelkezései az irányadók.
  3. Ha Ön nem a Cseh Köztársaság állampolgára, akkor egyetért azzal, hogy a köztünk és Ön között fennálló szerződéses viszonyra a Cseh Köztársaság törvényei az irányadók. A Szerződés szerinti teljesítés helye a Cseh Köztársaságban található székhelyünk, a szerződéses viszonyra a teljesítés helye az irányadó. A Szerződés és a jelen Szerződéses Feltételek szerinti szolgáltatások a Cseh Köztársaságban vannak nyújtva, ahol a GoPay számláját is megnyitották, regisztrálják és működtetik.
  4. Előzetes írásbeli beleegyezésünk nélkül a Szerződésből eredő semmilyen jogát vagy követelését nem ruházhatja át vagy nem kedvezményezheti harmadik személyre.
  5. Amennyiben a megfelelő engedély alapján vállalkozói tevékenységet fejt ki internetes környezetben áru értékesítése vagy szolgáltatásnyújtás céljából, és ha ezzel a tevékenységgel kapcsolatban GoPay számlát használ, akkor a jogszabályi rendelkezések vagy a jelen Szerződéses feltételek fogyasztóvédelmi rendelkezései Önre nem alkalmazandók. Ha vállalkozói tevékenységével kapcsolatban GoPay számlát használ, akkor egy héten belül köteles igazolni, hogy a fizetési műveletekről szóló törvény értelmében kisvállalkozásnak minősül. Amennyiben az adott határidőben ennek nem tesz eleget, érvényes, hogy nem kisvállalkozó.
  6. A jelen Szerződésből eredő vagy azzal összefüggésben fennálló követelésekkel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv 1987. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazása kizárt, és Ön és mi is egyetértünk azzal, hogy a bizonytalan és / vagy határozatlan követelés is beszámítható.
  7. A jelen Szerződésből vagy annak megsértéséből eredő jogok, ideértve a jelen Szerződéshez kapcsolódó jogokat is, a jog első lehetséges érvényesítésének napjától számított 10 éven belül elévülnek.
  8. A jelen Szerződés kifejezett rendelkezésein túlmenően semmilyen jog vagy kötelezettség nem következik az Ön és köztünk kialakult múltbeli vagy jövőbeli gyakorlatból, illetve az általánosan vagy az iparágban meglévő, a jelen Szerződés tárgyával kapcsolatos szokásos gyakorlatból, hacsak a Szerződésben nincs kifejezetten más megállapodás. A fentieken mellett ezennel kölcsönösen megerősítjük, hogy sem Önnek, sem nekünk nincs tudomásunk semmilyen mostanáig közöttünk ki nem alakult üzleti szokásról vagy gyakorlatról.
  9. Ha jelen Szerződés bármelyik rendelkezése látszólagosnak (semmisnek) bizonyul, akkor ennek a hibának a Szerződés többi rendelkezésére gyakorolt ​​hatását Polgári Törvénykönyv 576. § szerint hasonlóképpen kell értékelni.
  10. A jelen Szerződéses Feltételek és a GoPay számlák használatára, valamint a GoPay fizetési rendszer működésére irányadó egyéb szabályok közötti ellentmondás esetén a Szerződéses feltételek hangzásának van előnye, hacsak kifejezetten nincs másként nem meghatározva.
  11. Ön beleegyezését adja ahhoz, hogy a Szerződésből eredő jogainkat és kötelességeinket minden további nélkül egy másik személyre átruházzuk, miközben kötelesek vagyunk haladéktalanul tájékoztatni Önt az ilyen átruházásról.
  12. Az Elektronikus pénz Szerződés szerinti kiadásával vagy használatával kapcsolatban közöttünk és Ön között esetleg létrejövő vitákkal a Cseh Köztársaság Pénzügyi Arbiteréhez is fordulhatnak (a 229/2002 Sb. sz. törvény hatályos hangzásában), amelynek székhelye a Legerova 1581/69, 110 00 Praha 1 címen van. Ez nem érinti azon jogát, hogy bírósághoz forduljon, miközben a Szerződésből eredő vitákat a Cseh Köztársaság bíróságai előtt tárgyalják és döntik el, hacsak a kényszerítő törvény másképpen nem írja elő. Az Ön és közöttünk keletkező viták a mediációról szóló 202/2012 Sb. számú törvény szerint mediációval (közvetítéssel) is rendezhetők.
  13. Tevékenységünket a Česká národní banka (Cseh Nemzeti Bank) felügyeli, székhelye Na Příkopě 28, 115 03 Praha 1, Česká republika. Önnek joga van ehhez a felügyeleti szervhez panasszal fordulni.
  14. A Szerződés tartalmának igazolása az Ön által a GoPay számla létrehozásával kapcsolatban megadott adatok és azoknak a GoPay fizetési rendszerben elmentett bejegyzése.
  15. Ön kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja a bejegyzett védjegyekhez és egyéb védelem alá tartozó tárgyakhoz fűződő jogainkat az immateriális javakra vonatkozó jogok, közöttük a szerzői jogok szerint, és tartózkodik az e jogokba történő bármilyen beavatkozástól. A GoPay fizetési rendszer a mi üzleti márkánk, amely a vonatkozó jogszabályok szerint le van védve.
  16. A Szerződés megkötésével igazolja, hogy a Szerződés megkötése előtt megkapta az összes szükséges, szerződéskötést megelőző, a velünk való szerződéskötésre vonatkozó döntés meghozatala szempontjából fontos információt, hogy a jelen Szerződéses feltételekkel a szerződéskötés előtt elégséges időben megismerkedett, és hogy a jelen Szerződéses feltételek teljes tartalmát konkrétnak és érthetőnek tartja, és hogy az Ön számára a velünk fennálló szerződéses kapcsolatból eredő egyes jogok és kötelességek teljes mértékben nyilvánvalók.
  17. Ha a GoPay fizetési rendszerbe a jelen Szerződéses Feltételek hatálybalépését megelőző időszakban regisztrált, akkor egyetért azzal, hogy a Szerződés létrejöjjön, és a Felek szerződésből eredő jogaira és kötelességeire a Szerződés megkötésének napján hatályos Szerződéses feltételek vonatkoznak azzal, hogy az új Szerződéses feltételek hatályba lépésének napjával a Szerződést az új Szerződéses feltételek szabályozzák.
  18. A Szerződéses Feltételek 2018. 05. 01. napján lépnek hatályba.

Was this article helpful?:

Are you looking for something else?

Contact support specialist